Az állandó gyanakvás, meggyanúsítás, kérdőre vonás, üldözés rendkívül távolító hatású.
Ha a kapcsolatban az egyik fél alaptalanul kezdi el “üldözni” a másikat, azzal nemigen ér el eredményt.
Azt az eredményt legalább is nagyon ritka esetben, hogy a másik nagyobb odafigyeléssel, nagyobb szeretettel forduljon a gyanakvó társ felé. Pedig sokszor ez az oka, annak, hogy a másik piszkálódni kezd. Nagyobb figyelmet, több szeretetet akar kapni, mit amit eddig kapott.
Ehelyett az szokott történni, hogy – a megjegyzések hatására, amivel a másik bűntudatot próbál kelteni, vagy olyan dolgokkal vádol, ami meg sem történik, – a gyanúsított fél sértett igazságérzettel, vagy daccal reagál.
Vagy elkezdi megvédeni magát, (jogosan) de a védekezés hatására a másik még nagyobb elánnal gyanúsítgat.
Aki ilyesmit él át, akit rendszeresen, vagy hosszú távon piszkál a társa otthon olyanért, amit el sem követett, (pl. megcsalás) egy idő után már nem érzi óriási különbségnek, ha ténylegesen félrelép, vagy ténylegesen elköveti azt, amivel eddig gyanúsítva volt.
Eddig is kapott érte, eddig is bűnös volt a társa szemében, eddig is ő volt az, aki “szemét” módon viselkedett, pedig semmit sem követett el.
Ráadásul az veszély is fennáll, hogy az állandó vádaskodás és piszkálás, az igazságtalanság érzése olyannyira eltávolította már partnerétől, hogy sokkal könnyebben csúszik bele például egy félrelépésbe, könnyebben válik hűtlenné.