HIBÁZTAM: az érett felnőtt megtanulja magára vállalni a felelősséget, ami abban áll, hogy beismeri a tévedését.
Akkor viselkedek, helyesen, ha nem hárítom másra a felelősséget, nem másokat hibáztatok.
Például, ha egy vita kapcsán durva szavakkal reagálok, akkor kimondott szavaimról csak én tehetek, én mondom ki azokat, én vagyok bántó, sértő. Nem hibáztathatlak téged, hogy te idegesítettél fel, nem téged okollak azért, amit én mondtam.
Hogy a veszekedés kialakult, azért mind a ketten hibásak vagyunk, de ha én vagyok durva, én mondok olyanokat, amivel bántom a társam, azért csak én vagyok a felelős.
Egyedül én. Ha vállalom a viselkedésemért a felelősséget, visszaállíthatom a bizalmat azoknál, akiket megbántottam.
Sok olyan ember van, aki csak akkor érzi őszintének a bocsánatkérést, ha a másik szájából elhangzanak azok a mondatok, hogy belátja hogy hibázott, és amit tett nem volt helyénvaló.
A sértett fél meg akar arról győződni, hogy aki megbántotta megérti azt, hogy ahogyan viselkedett, az nem volt helyes.
Ha így kérnek tőlük bocsánatot, akkor meg tudnak bocsátani a másiknak.
A veszekedés után, ahol sértően viselkedtünk, így kérhetünk bocsánatot, ha a társunknak ez jelenti az őszinte bocsánat kérést:
“Sértőn és érzéketlenül szóltam hozzád, durván beszéltem veled. Tudom nem volt helyes. Hibáztam. Meg tudnál bocsátani?”
